MUNKATÁRSAK

Dr. Rácz László 
Vezető fogszakorvos, cégtulajdonos

Szakmai pályafutás


Dr. Rácz László 1986-ban diplomázott a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Fogorvosi Karán. 1990-ben Fog- és szájbetegségekből, majd 2006-ban Konzerváló fogászat és fogpótlástanból szakvizsgázott. Rezidens éveit Aradon töltötte, majd 1990-től dolgozik Magyarországon, Veszprémben. Kezdetben 1995-ig a Veszprémi Kórház rendelőintézetének alkalmazásában a Halle utcai rendelőben dolgozott, de már 1991-től megnyitotta magánrendelését Veszprémben, majd 1992-től Herenden is. Több, mint 14 éven át a Semmelweis Egyetem akkreditált gyakorlati képzőhelyeként több fiatal fogorvos szakmai fejlődésének egyengetésében vesz részt.


Tevékenység

Dr. Rácz László már több évtizedes tapasztalattal rendelkezik és mivel mindig hobbyként, szenvedélyének tekintette a fogorvoslást, az elmúlt évek alatt a fogászat csaknem az összes területén dolgozott és szerzett tapasztalatot.


Az eddigi tanulmányok során, az alábbi területeken szerzett megfelelő jártasságot:

Fogászati alapellátás: sürgősségi ellátás, szűrővizsgálatok, esztétikus fogtömések, gyökérkezelés, fogeltávolítás, kivehető és fix fogpótlások, szájnyálkahártya betegségek kezelése

Speciális beavatkozások: F-fogfehérítés, É-kíméletes érzéstelenítési eljárások, Í-ínybetegségek kezelése, EF-esztétika fogászat, M-mosolytervezés, TMD-állkapocs ízület betegségek kezelése, HG-horkolásgátlás, MF-myofunkcionális fogszabályozás, LF-láthatatlan fogszabályozás, IM-fogbeültetés, H-kellemetlen lehelet kezelése, LF-lézer asszisztált fogászat, KGY-különleges gyökérkezelési eljárások

Rendelési idő:

Veszprém: Hétfő 12-18, Kedd 7-13, Szerda 09-18, Csütörtök 7-16 Péntek 07-13

Kérjen időpontot



Dr. Rácz László Zsolt
Konzerváló fogászat és Fogpótlástan szakorvosa

Szakmai pályafutás

Dr. Rácz László Zsolt 2014-ben diplomázott a Budapesti Semmelweis Orvosi Egyetem fogorvosi karán. Ezzel gyermekkori álma teljesült, hiszen mindig is az érdekelte, hogy hogyan lehet a tudomány legújabb vívmányait a gyógyítás szolgálatába állítani. Lelkesedésével, fiatalos lendületével és tenni akarásával azonnal hasznos tagja lett kis csapatunknak.


Tevékenység


Dr. Rácz László Zsolt 2017-ben a Konzerváló fogászat és Fogpótlástan szakvizsgáját is megszerezte, és nyitott mindenre, ami fogászattal kapcsolatos.



Fogászati alapellátás: sürgősségi ellátás, szűrővizsgálatok, esztétikus fogtömések, gyökérkezelés, fogeltávolítás, kivehető és fix fogpótlások, szájnyálkahártya betegségek kezelés
Speciális beavatkozások: F-fogfehérítés, É-kíméletes érzéstelenítési eljárások, Í-ínybetegségek kezelése, EF-esztétika fogászat, IF-implantációs fogpótlás

Rendelési idő:

Veszprém: Hétfő 12-18, Kedd 7-16, Szerda 12-18, Csütörtök 07-16 , Péntek 7-15

Kérjen időpontot



Dr. Kamarás Zsuzsa
szájsebész

Szakmai pályafutás

1991. SOTE Általános orvosi diploma
1995. Sebészet szakvizsga
2001. Szájsebészet szakvizsga
2012. Arc-, Állcsont- és Szájsebészet szakvizsga

2009. Pécsi Tudományegyetem Alternatív Orvostudományi Tanszék Homeopátiás orvos és természetgyógyász licence vizsga
2009. CEDH homeopátiás terapeuta nemzetközi diploma


Tevékenység
A szájsebészeti rendelés megkezdése lehetőséget biztosít a betegeinknek, hogy a kisebb műtéteket helyben meg lehessen oldani és ami talán a legfontosabb, hogy az egyre növekvő igényt a beültetések iránt magas szinten tudjuk kielégíteni. A doktornő nagy kórházi tapasztalattal rendelkezik és jelenleg is rész vesz a szájsebészeti osztály munkájában, ezért a komplikáltabb eseteknél is biztosítani tudja a megfelelő szakmai és kórházi hátteret.

Szájsebészet: szájsebészeti kisműtétek

Speciális beavatkozások: IM-fogbeültetés, CS-csontpótlás, HOM-homeopátia

Rendelési idő:

Veszprém: Minden hónap első kedd: 14-16 óra

Kérjen időpontot



Dr. Demény Kamilla
fogszakorvos

Szakmai pályafutás

A Semmelweis Egyetemen szerzett 2001- ben fogorvosi diplomát. 2007- ben fogszabályozásból szakvizsgázott.


Tevékenység
Mivel ma már nem csak a fiatalok szabályoztatják a fogaikat, az új technikák megjelenése óta a felnőttek körében is elterjedt a fogszabályzó viselés, ezért mindig igyekszik a hozzá forduló páciensek igényeit kielégíteni.

Fontos számára, hogy mind a gyermekekkel, mind a felnőttekkel megtalálja az együttműködéshez szükséges közös hangot, hogy a kezelések jó hangulatban teljenek, a végeredmény pedig szakmailag és esztétikailag is megfeleljen az elvárásoknak.

Fogszabályozás: kivehető és rögzített fogszabályozás

Speciális beavatkozások: LF-láthatatlan fogszabályozás

Rendelési idő:

Veszprém: Minden hónap utolsó péntek: 15-18 óra

Kérjen időpontot



Fúder Ildikó
fogászati asszisztens

Szakmai pályafutás

2016. Fogászati asszisztens
2007 Kapos Felnőttképző Kft., Budapest


Tevékenység

2016 novemberétől fogászati asszisztensként tevékenykedik csapatunkban. Gyakorlati ideje alatt egy kedves, mindig mosolygós, feladatait lelkiismeretesen végző egyénnek ismertük meg.







Vatali Barbara 
fogászati asszisztens, dentálhigiénikus

Szakmai pályafutás




Tevékenység

2020 februárjában csatlakozott hozzánk. Azóta folyamatosan bizonyítja, hogy az egyik legkedvesebb, legügyesebb kolleganő, akire mindig lehet számítani. 2021 szeptemberében megszerezte dentálhigiénikus szakképesítést is.







Kovácsné Varga Valéria
praxismenedzser, recepciós

Szakmai pályafutás

2008. Közgazdász
Károly Róbert Főiskola Gazdasági Szak, Marketing szakirány, Gyöngyös


Tevékenység

2013-től recepciós és adminisztrátori munkakörben dolgozik a rendelőnkben. Mindig mosolygósan, kedvesen és segítőkészen fogadja a betegeinket. Bármilyen kérdéssel - legyen az egy egyszerű időpont egyeztetés vagy egy komolyabb adminisztratív probléma - forduljanak hozzá bizalommal.